Így óvd meg belső szabadságodat!

József Attilával – a te vezéred belsődből vezérel? Biztos ez? Avagy, hogyan őrizd meg belső szabadságodat…

                                (kép forrása: oserchanger.com)

A digitális kor beköszöntével olyan hatásoknak vagyunk kitéve amely hatásokról a tudomány majd csak 10-20 év elteltével fog mondani valamit. Valamennyien a digitális forradalom áldozatai vagyunk? Mondhatjuk. Kapunk majd mindezért 100 év múlva egy digitális márványtáblát valahol a virtuális térben? Kétlem.

Míg a televíziózás aranykorában a reklámok káros lélektani hatásaitól rettegtek addig ma az előbbinél sokkal intenzívebben bombázzák a tudatunkat különböző ingerek képek, szavak formájában amelyek egészen bizonyosan nyomot hagynak bennünk. Fel kell tennünk a kérdést kinek, minek a hatása alatt állunk? Ki vagy mi hogyan és miért „uralja a pillanatainkat”?

A tavalyi évben jelentek meg az első olyan „belsős” „digitális benszülöttektől” származó kritikák, ahol tech óriáscégek korábbi nagyhatalmú vezérei fejezték ki aggodalmukat a technikai fejlődés emberiségre gyakorolt hatását illetően.

Chamath Palihapitiya korábbi Facebook vezér egyenesen úgy fogalmazott „tönkretették a világot.” Sean Parker megint csak ex-Facebook guru szavai a következők: „isten tudja mit művel a gyerekeink agyával” (a közösségi média). Tim Cook az Apple fejese a következőt mondta: „nem hinném, hogy a külföldi kormányok hirdetései jelentenék a legnagyobb problémát. Ez csak 0,1 százaléka a valós problémának. A nagyobb gond, hogy ezen eszközöket emberek megosztására, manipulálására lehet felhasználni.”

A külső szabadságunkért harcolnunk kell. Nem csak a nemzetállamok szintjén, egyéni szinten is. Így vívjuk ki a helyünket egy-egy közösségben, így érjük el, hogy ne nyomjanak el, társas kapcsolatainkban egyenlő partnerként kezeljenek. Nem lehet kiharcolni a szabadságunkat egyszer és mindenkorra bármikor jöhet valaki, aki akarva-akaratlanul el akarja venni azt.

Ugyanígy a belső szabadságunkért is harcolni kell. Kint is bent is vannak kegyetlen zsarnonok kicsi Hitelerek, kritikus, frusztrációt gerjesztő hangok, akiktől függetleníteni kell saját elménket.

A lelki rabság az, amikor bizonyos nézőpontok viszonyulások érzelmi mintázatok megszilárdulnak és átveszik az irányítást felettünk. A boldogtalanság egyik oka lehet, ha elhisszük amit gondolunk, saját negatív gondolataink rabjává válunk.

Az ilyen igaznak vélt meggyőződésekből indulnak ki aztán viták, amelyek irracionális cselekedetekre sarkallhatnak, sőt, kellő merevséggel és agresszióval társulva háborúkká fejleszthetők.

A befelé történő őrlődés hatására pedig így lehet belebetegedni beleőrülni egyetlen gondolatba – ezért kell kellő fenntartással kezelni saját meggyőződéseinket.

Szokássá kell tenni, hogy ne abszolút igazságként hanem inkább lehetőségként tekintsünk belső történeteinkre.

Ha elég éberek tudunk maradni, nem azonosulunk teljes mértékben belső megnyilvánulásainkkal, csak annyira, amennyire a tenger azonosul egy-egy hullámával.

Meg kell találnunk a saját véleményünket, nem mások véleményének ránk gyakorolt hatása alatt kell élnünk.

Meg kell találnunk saját vágyainkat túl azokon a vágyakon, amit mások akarnak ránk kényszeríteni.

Meg kell tanulnunk nem odafigyelni a frusztráló hangra, meg kell tanulnunk kinevetni, nem azonnal reagálni, meg kell tanulni nem a szokásaink rabjaként cselekedni.

Észre kell venni, hogy mikor cselekszünk aszerint, amit elvárnak tőlünk, mikor teszünk vagy nem teszünk dolgokat csak azért, hogy szeressenek, elfogadjanak és felnézzenek ránk.

(kép forrása: pexels.com)